Posts Tagged "szerelem"

Csók

Csók

Ha a fiú nem mer megcsókolni, gyáva.
Ha a fiú csók után mosolyog, boldog.

Ha a fiú csók után szomorú, másra gondol.
Csak azzal csókolózz, akit szeretsz.
Hamis csók nagy sebet hagy.
Az első csók ígéret a többire.
Nyakra, vállra adott csók vallomás.
Ha a fiú a lábadra lép, szeret.
A csókot ne szégyelld.
Ha a fiú megcsókol, hunyd le a szemed.
Ha a fiú csókja hosszú és tüzes, imád.
A csók szerződés.
A csók kettesben a legédesebb.
Az első csókot jól gondold meg.
A csókot el kell fogadni.
Öleléssel adott csók mély szenvedély.

Read More

Mély barátság: Kováts Vera és Baricz Gergő

Mély barátság: Kováts Vera és Baricz Gergő

Bár a fődíjat Kocsis Tibor nyerte meg, mások is gazdagabbak lettek valamivel az X-Faktor alatt: Vera és Gergő szerelemmel.

Ráadásul a szüleik is örülnek a fiatalok egymás iránti vonzódásának.

 

Baricz Gergő már régebben mondta, hogyha kiesik, akkor szorosabbra fűzi a szálakat Kováts Verával. Gergőnek szombaton ugyan távoznia kellett a versenyből, de a fiú a következőt mondta kiesése után a Borsnak: “Azt nem fogjuk kimondani, hogy együtt vagyunk, óvatos vagyok ezzel a szóval, de azt kijelenthetem, hogy mától belevágunk a közös életbe”.

A két szerelmes szülei is találkoztak egymással  – mondhatjuk, hogy teljes volt az összhang a két család között.

“Fontos, hogy a szülők is megértsék egymást. Arról soha nem akarok megfeledkezni, hogy ki volt az, aki végig mellettem volt, aki segített abban, hogy megteremtődjenek a lehetőségek, közülük az egyik legfontosabb Vera – mondta Gergő, akitől édesapja vette át a szót. – Úgy is lehet mondani, hogy a kedvese neki Vera, szimpatikusak egymásnak nagyon. Meghívtam a lány szüleit is, jönnek hozzánk. Úgy mondtam csak, hogy jöjjenek, de nem pontosra. Majd, ha idejük lesz, akkor utaznak, remélem. Mi várjuk őket.”

Read More

Kapcsolatfüggőség

Kapcsolatfüggőség

Manapság egyre gyakrabban találkozunk ezzel a kifejezéssel. Kapcsolatfüggő…

Amikor nincs önálló élmény, minden öröm a párunkhoz kapcsolódik, nincsenek külön szerzett tapasztalatok, örömök és bánatok, csak közösek vannak. Ritkán működőképes.

Idővel ugyanis egyikük terhesnek érzi. A másik rátelepszik, beszabályozza, elkezdődik a számonkérés, az engedélykérés, egyik sem való felnőtt kapcsolatba.

Párkapcsolaton belül is szabad emberek vagyunk, szabad akarattal, érzésekkel. Szükség van külön szerzett élményekre, amelyeket megoszthatunk azzal, akit szeretünk. Nem kell mindenben egyet értenünk, mindent és mindenkit egyformán szeretnünk, kedvelnünk, hiszen önálló személyek vagyunk, egyéniségek, amiért a másik megszeretett bennünket.

Miért akarjuk megláncolni, akit szeretünk? Miért jó az, ha akarata ellenére velünk tölti az idejét a hobbija gyakorlása helyett? Legyen akár kevesebb együtt töltött idő, de az minőségi. Mennyivel jobban építi a kapcsolatot, ha van néhány közös este, együtt főzéssel, fürdéssel, filmezéssel, minthogy minden nap közösen bambuljuk a TV-t és egyformák legyenek az esték. Nagyon sok esetben a párkapcsolat beindultával a korábban megszeretett, gyakorolt foglalatosságok elmaradnak.

Akkor működhet jól egy kapcsolat, ha a közös és egyéni tevékenységekben egyensúly van, és ki-ki az igényeinek eleget tud tenni. Ebben sosem szabad megakadályozni a társunkat. Ám szükség van közösen szerzett élményekre is. Ezekből építkezik a kapcsolat, amikről lehet beszélni, amire vissza lehet emlékezni. Ki kell kapcsolódni, kellenek olyan programok, amelyek mások, mint a hétköznapi esték, ám ebben is lehet rendszer, hiszen az segít abban, hogy a szórakozás is rutinná váljon az életünkben. Pl.: minden szerdán mozi, minden szombaton kártya a barátokkal.

Elmaradnak barátok, akiket talán az új párunk nem kedvel. Marad csak a szerelem.

Tedd fel magadnak a kérdést: Ugyanezt az embert szeretted meg?

mellesleg…

Read More

Szerelem után barátság?

Szerelem után barátság?

A férfiak által kezdeményezett, vagy a kölcsönös megegyezéssel abszolvált elválásokat követően gyakrabban marad fenn a jó viszony.

Lehet némi igazság abban, hogy a nők gyakrabban fejezik be úgy a kapcsolataikat, hogy valamiképpen mégse kelljen teljesen lezárniuk azt. A barátság felajánlásával nyitva hagyhatnak egy kiskaput, amin visszaosonhatnak, ha befuccsolna a következő szerelmi kísérletük. Ha ők dobják a férfit, oldhatják a bűntudatukat is, ha viszont ők a kirúgott felek, a haverságon keresztül megőrizhetik a másik életében való jelenlétüket, például a háttérből irányíthatják a következő szerelem alakulását is. Gyakran pusztán az elválással együtt járó, azonnali, intenzív gyászmunka felvállalása helyett hagyják lassan átalakulni vagy kihunyni a hevesebb érzelmeket.

Ahhoz, hogy mindkét fél számára tartalmas barátságok születhessenek, a csillagok igen kedvező együttállására van szükség. A legfontosabb a szerelmi viszonyt megelőző, illetve a kapcsolatban folyamatosan fenntartott barátság megléte.

Amerikai párkapcsolati kutatók – meglehetősen száraz és kiábrándító módon – szeretik az emberi viszonyokat a könyveléshez hasonlítani. Annál nagyobb esélyünk van fenntartani egy kapcsolatot – így a számító tudósok –, minél inkább megtérülnek a befektetéseink. Ha az exszel való barátkozás kimerül abban, hogy órákon át hallgatjuk a szórakoztatónak sem nevezhető sirámait egy sörözőben, miközben az új pasink kiállítás-megnyitóján tizenéves kiscsajok döngicsélnek, akkor a “befektetés” oldalunk alaposan kibillenti az egyensúlyából a mérleget. A volt partnerrel való, élvezetes barátság akkor őrizhető meg, ha az idő- és energiaráfordításunk, és az érzelmi befektetéseink – ide számíthatjuk a fájdalmat, ami az új nője láttán szalad végig rajtunk, vagy az anyánkkal való összeveszéseket, aki nem érti az egészet – hosszabb távon is megtérülnek (vagyis valaki figyel ránk, meghallgat, tanácsokat ad, érzelmileg támogat és így tovább, kinek-kinek a szájíze szerint). Akkor viszont ragaszkodjunk foggal-körömmel, hiszen kevesen képesek az exekhez hasonló éleslátással, ugyanakkor mégis szelíd empátiával az arcunkba tolni a kézitükröt, amikor az már nagyon odakívánkozik.

Read More