A férfiak által kezdeményezett, vagy a kölcsönös megegyezéssel abszolvált elválásokat követően gyakrabban marad fenn a jó viszony.

Lehet némi igazság abban, hogy a nők gyakrabban fejezik be úgy a kapcsolataikat, hogy valamiképpen mégse kelljen teljesen lezárniuk azt. A barátság felajánlásával nyitva hagyhatnak egy kiskaput, amin visszaosonhatnak, ha befuccsolna a következő szerelmi kísérletük. Ha ők dobják a férfit, oldhatják a bűntudatukat is, ha viszont ők a kirúgott felek, a haverságon keresztül megőrizhetik a másik életében való jelenlétüket, például a háttérből irányíthatják a következő szerelem alakulását is. Gyakran pusztán az elválással együtt járó, azonnali, intenzív gyászmunka felvállalása helyett hagyják lassan átalakulni vagy kihunyni a hevesebb érzelmeket.

Ahhoz, hogy mindkét fél számára tartalmas barátságok születhessenek, a csillagok igen kedvező együttállására van szükség. A legfontosabb a szerelmi viszonyt megelőző, illetve a kapcsolatban folyamatosan fenntartott barátság megléte.

Amerikai párkapcsolati kutatók – meglehetősen száraz és kiábrándító módon – szeretik az emberi viszonyokat a könyveléshez hasonlítani. Annál nagyobb esélyünk van fenntartani egy kapcsolatot – így a számító tudósok –, minél inkább megtérülnek a befektetéseink. Ha az exszel való barátkozás kimerül abban, hogy órákon át hallgatjuk a szórakoztatónak sem nevezhető sirámait egy sörözőben, miközben az új pasink kiállítás-megnyitóján tizenéves kiscsajok döngicsélnek, akkor a “befektetés” oldalunk alaposan kibillenti az egyensúlyából a mérleget. A volt partnerrel való, élvezetes barátság akkor őrizhető meg, ha az idő- és energiaráfordításunk, és az érzelmi befektetéseink – ide számíthatjuk a fájdalmat, ami az új nője láttán szalad végig rajtunk, vagy az anyánkkal való összeveszéseket, aki nem érti az egészet – hosszabb távon is megtérülnek (vagyis valaki figyel ránk, meghallgat, tanácsokat ad, érzelmileg támogat és így tovább, kinek-kinek a szájíze szerint). Akkor viszont ragaszkodjunk foggal-körömmel, hiszen kevesen képesek az exekhez hasonló éleslátással, ugyanakkor mégis szelíd empátiával az arcunkba tolni a kézitükröt, amikor az már nagyon odakívánkozik.