Családi program – Csodák palotája

A Csodák Palotája nem múzeum, nem kiállítás, nem iskola, de nem is egyszerűen játszóház, fedett vidámpark vagy szórakoztató központ – azonban ezek mindegyikéből tartalmaz valamennyit. (Az elnevezés Öveges Józseftől, a fizika legendás népszerűsítőjétől származik). A látogatók itt a bemutató eszközökkel játszva, kísérletezve, élményszerűen ismerkedhetnek meg természettörvényekkel, s csodálkozhatnak rá arra, hogy tényleg: a Világ érdekes!

A Csodák Palotája 1994-tól rendezett sikeres kiállításokat, majd 1996-ban a Váci úton nyílt meg Közép-Európa első – s gyakorlatilag máig egyetlen! – interaktív tudományos központjaként. Évente átlagosan több mint 200 ezer gyerek és felnőtt, iskolai csoportok és családok egyaránt kipróbálják a Suttogó tükröt, a Holdsétát, a Szögletes kerekű autót és a többi népszerű eszközt, vagyis a kézzel fogható tudományt.

A Csodák Palotája kiállítása minden év őszén megújul: az évadok címe (pl. Hétköznapi mágiák, Bolondos tudomány, Ne higgy a szemednek!, s legutóbb az Okos játékok) utal az éppen fókuszba állított témára. A Millenárison a Jövő Háza Program első lépéseként megnyíló, megszépült és kibővített kiállítás ezúttal az “Ismerd meg magad!” címet viseli, hiszen a legújabb eszközök segítségével mindenki megismerheti – nem hétköznapi módon! – saját magát: versenyt futhat a virtuális bajnokkal, hőkamerával megnézheti teste láthatatlan titkait, kipróbálhat tucatnyi képességvizsgáló készüléket, IQ- és EQ (érzelmi intelligencia) teszteket – és ha elfáradt, helyet foglalhat elmélkedni az Óriások asztalánál…